Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Katonai látogatás a polgármesteri hivatalban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere fogadta hivatalában Könczöl Ferenc ezredest, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred és egyben Győr Katonai Helyőrség parancsnokát, augusztus 25-én, kedden.

A megbeszélésen egyebek mellett szó esett a város és a katonai szervezet közötti kapcsolatok további ápolásáról, fejlesztéséről, illetve a vezetők áttekintették azokat a lehetőségeket, amelyek kiaknázása tovább mélyítheti az alakulat és a neki otthont adó város kapcsolatát. Könczöl ezredes felvázolta a folyamatban lévő Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program főbb mérföldköveit, kiemelve a katonai szervezetet, illetve a helyőrséget várhatóan érintő fejlesztéseket. Az őszinte hangvételű beszélgetés során Dr. Dézsi Csaba András polgármester megköszönte a tájékoztatást, és támogatásáról biztosította a győri alakulat vezetőjét, valamint elkötelezettségét fejezte ki a kapcsolatok elmélyítése iránt. Végezetül Győr polgármestere megköszönte a győri honvédek határvédelmi feladatokban, illetve a migrációs válsághelyzet kezelésében nyújtott helytállását.

Forrás: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred