Takács Anna Csilla filozófiát tanul a világ egyik legjobb egyetemén.
A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium végzős tanulója, Takács Anna Csilla, ősztől a világ egyik legrangosabb egyetemén, Cambridge-ben tanul filozófiát. Az elismerés nemcsak személyes siker, hanem az iskola történetében is fontos mérföldkő: ő a harmadik kazinczys diák, aki ott szerezhet diplomát.
Cambridge felé vezető út
A felvételi folyamat már októberben elkezdődött, Anna beadta jelentkezését, amelyben személyes motivációs levelet, tanári ajánlást és két tudományos esszét kértek. Egyik írásában, amely korábban egy brit tudományos intézet nemzetközi esszéversenyén dicséretet kapott, a demokrácia önpusztító alapelveit elemezte. Másik tanulmányában a Bűn és bűnhődés bibliai motívumait vizsgálta irodalmi szempontból. Decemberben online szóbelire hívták, amely 2×35 perces felvételi beszélgetésből állt.
"Az első beszélgetésen nagyon kedvesek és kommunikatívak voltak a professzorok, a másodiknál azt hittem, hogy lefagyott a kamera, mert rezzenéstelen arccal figyeltek. Emiatt meg voltam győződve arról, hogy nem sikerült jól, aztán január 31-én mégis megérkezett az e-mail: felvettek."
A meggyőző felvételi sikerét mutatja az is, hogy a Cambridge-i Egyetem a nyelvvizsga dokumentumokat nem kérte Annától, mindössze az érettségi bizonyítvány megszerzését várják el.
A döntés
Anna döntésében nagy szerepet játszott a Milestone Intézet, ahol nemzetközi pályaorientációval foglalkoznak. Az ottani képzés során merült fel, hogy érdemes lenne a legjobb egyetemeket is megcéloznia, szeptemberben már kifejezetten Cambridge felé terelték.
A filozófia, mint választás nem volt kérdés Takács Anna Csilla számára, de a célállomás még 2023 elején sem volt egyértelmű.
"A tervem mindenképpen az volt, hogy brit egyetemre jelentkezem, de Cambridge nem is került szóba. Egy hónap alatt kellett összeraknom a jelentkezésemet. Még mindig nem dolgoztam fel, annyira gyorsan történt minden. Nagyon sok támogatást kaptam az iskolámtól is, különösen osztályfőnökömtől, Lőrinczy Anna tanárnőtől."
A Cambridge-i élmény
Anna február végén három napot töltött Cambridge-ben, ahol az új hallgatóknak eligazítót tartottak.
"Az utazás előtt nem voltak elvárásaim, megfogott a város középkori hangulata. Különleges élmény volt az 1284-ben alapított egyetem falai között sétálni, és elgondolkodni azon, hogy az első cambridge-i diákok Aquinói Szent Tamás kortársai voltak. Az is érdekes, hogy egy héten hat vacsorán talárban kell majd megjelenni. Több pillanatban Harry Potter világában éreztem magam."
Mit jelent Anna számára a filozófia? Miként látja magát tíz év múlva?
"Számomra a filozófia az a tér, ahol az ember szembenézhet a valósággal – minden illúzió, társadalmi konstrukció és személyes önámítás nélkül. Nem hiszek az abszolút válaszokban, de hiszek abban, hogy a kérdések feltevése önmagában értékes. A filozófia segít abban, hogy a világot és önmagamat is kritikus szemmel vizsgáljam.”
„Tíz év múlva valószínűleg éppen befejezem a PhD-m. Szívesen foglalkoznék aktuális etikai kérdésekkel, például bioetikával vagy környezetvédelmi etikával. A filozófia a mesterséges intelligencia kutatásában is egyre relevánsabb.”
Annára még három emelt szintű érettségi vár – irodalomból, történelemből és filozófiából –, mielőtt október 1-jén megkezdi tanulmányait Cambridge-ben. (Fotó: Kazinczy)