Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kedvezõek városunk statisztikai mutatói

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Központi Statisztikai hivatal végzett összehasonlítást a Nyugat-Dunántúli Régió és a Közép-Dunántúli Régió megyei jogú városai között a 2007-es adatok szerint.
9 nagyváros adatait hasonlította össze a KSH. Ez Az összehasonlító elemzés például azt mutatja, hogy városunkban a második legkevesebb a munkavállalási korú népességbõl az álláskeresõk száma.
Székesfehérvár után másodikként szerepel Gyõr az ezer lakosra jutó vállalkozásokat illetõen és az elsõ helyen a 10 ezer lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek területén.
Városunkban a második legtöbb a vendéglátóhelyek száma, csak Sopron elõz meg minket.
A húsz szempont alapján készült összehasonlításban akárcsak egy évvel korábban, ismét elsõ helyen szerepel Gyõr, de a tájékoztatóban Simon Róbert alpolgármester hangsúlyozta, hogy erõsíteni kell bizonyos területeket.