Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Keményet lépett a püspökség: Benkovich Ferenc nem misézhet az eddigi szolgálati helyén

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„A hívők nyugalma és az Egyház békéjének érdekében a nyugállományba vonult Benkovich Ferenc egykori plébánost a Győri Egyházmegye a továbbiakban – halálveszély esetét kivéve – eltiltja a Győri Szentlélek Római Katolikus Plébánia, valamint a győrújbaráti plébániák területén végzett valamennyi szent cselekménytől.” A győri püspökség csütörtöki közleménye ezekben az órákban söpör végig Győrben.

Benkovich Ferenc július 31-én átadta a plébánia pecsétjét az utódjának, de a hívek körében lehetett hallani arról, hogy nem volt feszültségmentes az aktus. A másnapi egyházmegyei közlemény erre rárerősít:  

A Győri Egyházmegye azt írja, hogy a július 31-i átadás átvételkor derült ki, hogy „az eddig sokak számára egyházi alapítványként ismert Apor Vilmos Római Katolikus Iskola Alapítvány, valamint a „SZENTLÉLEK” Templom és Otthonfenntartó Alapítvány, amelyeket a hivatalos alapító okiratok szerint a Szentlélek Plébánia egyházközsége alapított, valójában nem állnak a Győri Egyházmegyével rendelkezési viszonyban. Ezzel lehetővé vált az érintett közösségek lelkiismereti tévedése”.

Az egyházmegye szerint vitatható módon történt a változásbejegyzési eljárás, „társasági jogi és kánonjogi szempontból a megfelelő egyházi jóváhagyás, illetve egyházi tekintély nem áll jelenleg a tevékenységük és működésük mögött, és a Győri Egyházmegye – szükséges – jóváhagyása hiányában nem állnak alárendeltségi viszonyban az Egyházmegyével”.

A püspökség kifogásolja azt is, hogy az alapítványok „így semmiféle elszámolási és egyéb számviteli kapcsolatban nem állnak sem a Győri Egyházmegyével, sem a Szentlélek Plébániával, de az egyházi intézményekkel, iskolával sem”.

Az alapítványok tulajdonában, üzemeltetésében lévő intézményekben zajló bármilyen szent cselekmény (misézés, bérmálás, temetés…. satöbbi – a szerk.) egyházi engedély nélkül nem megengedett. Ezért hozta meg a püspökség azt a döntést, eltiltja minden „szent cselekménytől” az eddigi szolgálati helyein.

A csalódott, felháborodott hívek a Facebookon hangot is adnak a véleményüknek, nem értik és nem fogadják el, hogy a plébánosuknak miért viszi be a kegyelemdöfést az egyházmegye. Hogy értsük: az alapítványokkal az a baj, hogy civil státuszba kerültek, tehát az egyházmegye nem szólhat bele a működésükbe, gazdálkodáskba, nem kaphatja „csak úgy” meg. Szintén a hívek beszélik azt, hogy a státuszváltozásról már hetekkel ezelőtt értesült a püspökség, tehát nem az átadás-átvételkor szembesülhettek a ténnyel.