A Képes Gyermekjogok elnevezésű program 2012. február 20-án indult el Magyarország tíz iskolája számára. Valamennyi intézményben az igazgató, egy vagy két partnertanár, és egy 10-30 fős diákcsoport vett részt a projektben, amely április 20-ig tartott. Az iskolaigazgatókhoz eljuttatott kezdőcsomagot tartalmazta a kanadai nagykövet videóüzenetét, az Amnesty International emberi jogok oktatásához készült segédanyagát, és a részletes programleírást. A videóüzenetből kiderült, hogy a nagykövet az adott iskoláknak melyik jogot sorsolta, amellyel később dolgozniuk kellett. A témákhoz kapcsolódó művekből a nyitókiállítást november 24-én a Millenárison tartották, amely azóta az ország több nagyvárosában is bemutatkozott.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megérkeztek az első gólyák
Megérkeztek az első gólyák. A hétvégén Kiskunhalason két madarat láttak, a szintén kiskunsági Akasztón pedig a fészkében tűnt fel egy telelésből visszatérő gólya. Először...






