Képzés a Bridgestone-nál

    Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

    Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott az MTI-nek elmondta, a megyei munkaügyi központ és a vállalat több száz emberből választotta ki az első tanfolyam résztvevőit, akik mindannyian munkanélküliek voltak.
        Ők angol nyelvű képzést kapnak, gépészeti és elektronikai oktatáson vesznek részt, valamint gumigyártási ismereteket sajátítanak el, majd sikeres vizsga után a Bridgestone alkalmazásába kerülnek és Japánban folytatják a felkészülést, várhatóan belőlük kerül ki az első csoport, amely betanítja a többi dolgozót.
        A kormánymegbízott hozzátette, reményei szerint a munkaügyi központ és a képző intézmények szoros együttműködésével sikerül elérni, hogy a japán vállalat lehető legtöbb munkavállalóját Komárom-Esztergom megyéből vegyék fel.
        A Bridgestone októberben jelentette be, hogy 267 millió eurós beruházással a jelenlegi kétszeresére, napi 18 ezer abroncsra emeli tatabányai gyárának személygépjármű-abroncs kapacitását. A fejlesztés 2017 első felében zárul.
        A társaság május 31-én kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormánnyal, később kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) márciusban a Bridgestone-nak ítélte meg az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata címet.
        Magyarországon a Bridgestone 2008-ban kezdte meg tatabányai gyártóüzemében az ultra nagyteljesítményű (UHP) személygépkocsi gumiabroncsok gyártását. A tatabányai üzem a gyár BIRD (Bridgestone Innovative and Rational System) nevet viselő technológiájával működik és ez mindössze a második ilyen gyár amelyet Japánon kívül hoztak létre.
        A japán Bridgestone Corporation a világ legnagyobb gumiabroncsgyártó cége, amely több mint 150 országban értékesíti termékeit és 140 ezer embert foglalkoztat. A Bridgestone Europe 9 európai gyárával, kiemelt kutatási és fejlesztési központjával és több mint 12 500 alkalmazottjával különféle típusú gumiabroncsokat és termékeket fejleszt és gyárt Európában. Szállít autógyáraknak, úgynevezett gyári szereléshez, illetve utólagos alkatrészellátásra.

     

    (MTI)