Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kerékpártárolókat építettek

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 A fejlesztés érinti a Sopron-Szombathely, Sopron-Győr, Szombathely-Rajka, Szombathely-Kőszeg, valamint a Szombathely-Zalaszentiván vasúti szakaszt. Jelenleg azt vizsgálják, miként és mikorra tudják befedni a nyitott tárolókat. Kiemelt cél, hogy egyre komolyabb konkurenciát jelentsenek az autós közlekedésnek. A kerékpártárolók fejlesztése is egy lehetőség ehhez, hiszen a kisebb településeken és a városokban is egyre inkább jellemző, hogy az utasok biciklivel érkeznek a vasútállomásokra, majd vonattal utaznak tovább. Nekik szerettek volna kényelmes és biztonságos lehetőséget adni a kétkerekűek tárolására.

(MTI)