Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Késelés lett a vitából

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győri Rendőrkapitányság súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárását egy 49 éves győri nő ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2015. április 19-én 15 óra 30 perckor győri lakásán, előzetes szóváltást követően, egy 7,5 centiméter pengehosszúságú késsel 41 éves lakótársa arcát, mellkasát és a bal felkarját megvágta.

A férfi a dulakodásban nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A nyomozók az asszonyt lakásáról a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki – közölte a rendőrség.