Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Késsel fenyegetőzött

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kiérkező rendőrök a helyszínen igazoltatták a 35 éves győri férfit, majd a helyiségben tartózkodók meghallgatását követően megállapították, hogy a férfi a szórakozóhely kerthelyiségében előzmény nélkül bántalmazott egy fiatalembert. Ezután a vendéglő pultjába sietett, magához vett egy kést és azzal hadonászva, hangosan fenyegetőzött. A támadót az udvaron tartózkodó biztonsági őr lefegyverezte és a járőrök megérkezéséig visszatartotta. Az egyenruhások a férfit megbotránkozást keltő magatartása miatt a rendőrkapitányságra előállították.    

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a győri férfi ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.