Két elfogás kábítószergyanús anyag birtoklása

drog

A soproni rendőrök egy 38 éves férfit, és egy 16 éves fiatalt hallgattak ki gyanúsítottként.

Egy parkoló autó vezetőülésében ülő férfit igazoltattak a járőrök  Sopronban, a Lackner Kristóf utcában. A 38 éves helybéli lakos ruházatát és gépkocsiját is átvizsgálták, ennek során az ülés alatt egy cigarettás dobozban, alufóliába csomagolt, fehér kábítószergyanús anyagot találtak. A férfit elfogták, majd előállítását követően vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami amfetaminra pozitív értéket mutatott, ezért őt kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

Ugyanazon a napon 23 óra 35 perckor szintén Sopronban, a Kőműves közben is igazoltattak a járőrök egy fiatalt, majd a ruházatának átvizsgálásakor kábítószergyanús zöld növényi származékot találtak nála egy műanyag tartódobozban. A fiatalt szintén elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami az ő esetében is pozitív értéket mutatott. A nyomozók a fiatalkorút kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu

 

Rendezvényszervező, kommunikációs tanácsadó