Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Két hét múlva startol a SZEN

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezúttal a szervezők nem csak a diákokra, hanem szinte minden korosztályra gondoltak – mondta el rádiónknak Majer Eszter Petra, a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

A közkedvelt és nagy népszerűségnek örvendő SZE Napok rendezvénysorozat átalakul. SZEN néven új időbeosztásban, 2013. április 18-20. között várja az Egyetemi és Városi közönséget a fesztivál időszak előfutáraként. A három nap alatt több mint 10 élőkoncerttel, 3 sztár DJ-vel, Stand up comedyvel, sportprogramokkal, 24 órás palacsintasütéssel, Szinkron Show-al, egyéb színházi programokkal és a teljeség igénye nélkül még számos izgalmas programmal várja a vendégeit. A rendezvény egyik fő eleme a sportprogramok sorozata, mely már a 0. napon, azaz április 17-én kezdetét veszi. A HÖOK-al (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) közös szervezésben a SportPont Program Road Show állomás helyszínek lesz Győr. Az Egyetemek és Főiskolák között zajló országos sportbajnokságban vehetnek részt az egyetemisták. A sport programok alkalmával a legnépszerűbb sportágak mindegyikében kipróbálhatják magukat a fiatalok és idősebbek egyaránt. A fellépő zenekarok névsora önmagáért beszél. Eljön hozzánk az idei rendezvényen a Hősök, a Punnany Massife, a Brains, ez alkotja az első nap koncertcsemegéjét, ezek után Dj. Sixtha pörgeti a korongokat az este további részében. A SZEN ismét helyszínéül szolgálhat az immár évről évre rekordot állító 24 órás palacsintasütésnek, amely a Széchenyi Egyetem Petz Lajos Intézet Hallgatói Önkormányzatának szervezésében zajlik. A második este tovább folytatódik a fesztivál hangulat itt lesz többek között a Supernem a Heaven Street Seven és a Vad Fruttik zenekar, majd Dj Golyó pörgeti tovább a rock lemezeket. Számos kulturális és közösség formáló napközbeni aktivitás szerepel a programban, ami az Egyetemi és Városi közönséget egyaránt szolgálja. A záró este igazi fesztivál feelinget hoz magával, a fellépők sorában találjuk az Ocho Macho a Road és a Tankcsapda zenekarokat.A rendezvénnyel célunk megteremteni a kapcsolatot az Egyetmi és Városi közönség között, ehhez összekötő helyszínként szolgál a Bridge Hallgatói és „Ifjúsági” Klub. A Bridge parton fesztiválsátorral, nagyszínpaddal és egyedül álló vizuáltechnikával várjuk az érdeklődőket. A leírt programokat igyekeztünk hallgató és városiak számár is elérhető áron biztosítani, így az egyetemistáknak már lehetőségük van 3800Ft-os ártól rendezvénybérlet vásárlásara, amely az összes programon való részvételre jogosít. A városi közönség számára ezt a bérletet 5900Ft-os ártól biztosítjuk. A rendezvénnyel kapcsolatos összes részletet és karszalag információt megtaláljátok a www.szenfeszt.hu weboldalon, és a www.facebook.com/szenfeszt – olvasható Győr legnagyobb – már szép hagyománnyá vált – ifjúsági kulturális, szabadidős rendezvényéről a SZEN 2013 internetes honlapján.