Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Kétmilliárd forint az autistáknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tájékoztatón részt vett a miniszter mellett Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár, Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott, Michl József országgyűlési képviselő, Tata polgármestere, Dénesné Spitzer Éva, az Autisták Országos Szövetségének elnöke és Schenk Lászlóné, a Szent Gergely Lakóotthont működtető Esőemberekért Egyesület elöke. -A kormány politikájának célja, hogy a sérült emberek is teljes életet tudjanak élni, ennek szép példája ez a lakóotthon, mely egy különleges hely fiatal felnőtt autisták számára – mondta Balog Zoltán, s ismertette a programokat. -Az 1,2 milliárd forint összértékű pályázat célja, hogy infrastrukturális fejlesztések támogatásával hozzájáruljon többek között az aktív korú autisták foglakoztathatóságának növeléséhez, segítse a társadalmi életben való aktív részvételüket. A másik pályázat már februárban elindult, mely a tanácsadói szolgálatok fejlesztését is célozza, valamint azt, hogy az autisták szülei megtalálják a megfelelő segítséget gyermekeik számára, de olyanfajta tanácsadást is jelent, mely megtanítja őket arra, hogy a családon belül hogyan viszonyuljanak az autizmushoz. Erre összesen 800 millió forint áll rendelkezésre – tájékoztatott a miniszter. Balog Zoltán mellett Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár beszélt a pályázatok körülményeiről. Elmondta, hogy az autistákkal foglalkozó szervezetek véleményét, javaslatait is kikérték a pályázat kiírásához. -Az autizmus világnapjának kijelölését az ENSZ 2007-ben kezdeményezte, s azóta a világ minden részén ezen a napon, április 2-án figyelnek az autistákra –ezt már Dénesné Spitzer Évától tudtuk meg, az Autisták Országos Szövetségének elnökétől, aki elmondta azt is, hogy ekkor kék színnel világítják meg például a párizsi Eiffel-tornyot, a riói Krisztus-szobrot, a Parlamentet és a tatai várat is. Dénesné Spitzer Éva azt is elmondta, hogy világszerte 67 millió ember autista, Magyarországon százból egy, s a számuk évről évre nő. Schenk Lászlóné, a tatai otthon megteremtője kiemelte, hogy az autista személyek életében a legfontosabb a rendszeresség. – Ezen kívül a tudatosság,a bejósolhatóság is elengedhetetlen számukra. A 2001-ben elindított lakóotthon ennek szellemében próbál munkálkodni. A tatai Új úti iskolából is kikerült már egy autista csapat, akiknek munkalehetőséget tudunk adni – emelte ki Schenk Lászlóné. Tatán az autistákat jól ismerik, köszönhetően a Szent Gergely Lakóotthonnak. Éppen ezért, ha róluk esik szó, a tataiak nem idegenkednek tőlük. -A helybéliek szívesen vásárolják a lakóotthonban készült ajándékokat, aszalt gyümölcsöket, mert szép ajándék mindenki számára. Büszke vagyok arra, hogy ma olyan otthont tudtunk a miniszter úrnak mutatni, mely országos példa lehet – hangsúlyozta Michl József országgyűlési képviselő, Tata polgármestere. Az autista fiatalok a politikusokkal együtt engedtek a magasba több kék színű léggömböt, az est folyamán pedig a szülőkkel, barátokkal a kék színre világított tatai várban gyönyörködhettek.

 

Forrás: www.tata.hu