Ezt támasztja alá az a felmérés is, melyet 1000 gazdálkodó szervezet körében végeztek el. Az eredmény szerint: 74%-al csökkenne a tanulószerzõdéses fiatalok jelenlegi 44 ezres létszáma. Megyénkben mindez több mint 1200 tanulót érint. A szakmai gyakorlatról így a szakképzõ iskoláknak kell gondoskodniuk, az önkormányzatoknak pedig azt támogatniuk. Az ügy érdekében a Kamara az országgyûlési képviselõkhöz fordult, ugyanis a jóváhagyott törvény vonatkozó részének módosítását elengedhetetlennek tartják. Dr. Lakatos István, a Kamara Oktatási és Szakképzési Bizottságának elnöke elmondta: a városvezetés teljes egészében osztja véleményüket, ezzel az intézkedéssel ugyanis az õ terhelésük is aránytalanul nõne. A város így a Kamarával együttmûködve felvállalta, hogy a problémára felhívja a Megyei Jogú Városok Szövetségének figyelmét is, ezzel még egy lobbi elindult – tette hozzá Dr. Lakatos István.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Jönnek a viharok, figyelmeztetést is kiadtak
Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani csütörtökön, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső...