Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kezdődik a házasság hete

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A házasság hete ökumenikus istentisztelettel kezdődik vasárnap a győri Kossuth utcai református templomban, ahol Steinbach József református püspök hirdet igét. Az országos rendezvénysorozat eseménynaptára a www.hazassaghete.hu oldalon követhető nyomon.

Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke idézte a Bibliából a Prédikátorok könyvét, miszerint „jobban boldogul kettő, mint egy” , mert „kell az az egyetlen valaki, akivel az életemet teljes egészében megoszthatom (…), akiben megismerem Isten ajándékát”, mert „Isten megáldja a házasságot”, amely „egymást segítő közösség”. Megjegyezte: jó látni, hogy van Családbarát magazin a közszolgálati televízióban.
    

Richard Kane, a házasság hete elindítója kiemelte, a mozgalom nemzetközi konzultációját tavasszal Budapesten tartják. Úgy fogalmazott: mindannyiunknak szükségünk van a házasságmegerősítésére, mert egészségesebb lesz az ember, jobb lesz az életminősége, ha házasságban él, és a statisztikák alapján még több pénzt is keres. Ha a gazdaságot növelni akarják, érdemes szorgalmazni a házasságkötéseket – tette hozzá.
    

Annak a véleményének is hangot adott, hogy a nem házasságban élő párok a kapcsolataikban kevésbé boldogok, és a lelkészek sokat tehetnek azért, hogy a településeiken élők házasságait támogassák. A tematikus hét jelentősége, hogy rámutasson: „van értelme dolgozni a házasságokon” – állapította meg.
    

Herjeczki Kornél, a programsorozat szervezőbizottságának tagja elmondta: tapasztalataik alapján évről évre egyre többen vannak, akiknek fontos a házasság, amelyre úgy tekintenek, hogy megfelelőképpen fel kell rá készülni és minőségi időt kell rá fordítani. Egyre többen vannak, akik a házasságban kialakult konfliktusaik megoldásához segítséget kérnek, és dolgoznak azon, hogy aházasságukat fenntarthassák – említette meg.
    

Az idei rendezvény „arca” a Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművész házaspár. Várnagy Andrea annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „egyedül úgy működhet a házasság, ha Istent hívják megoldásért, útmutatásért”. A házasság mindennapi harc, amelynek ára van, de „az ajándék hatalmas”, ugyanis az ember olyan társat kap, akire mindig számíthat – fűzte hozzá.
    Mint mondta, a konfliktushelyzetek megoldásában a megbocsátásnak nagy szerepe van, ami egyúttal „megújítja a szeretetet”. Farkas Zsolt arról beszélt, hogy a szerelem érzése az évek során elmúlik, helyébe a szeretet lép, ennek felismerésében pedig nagy szerepe van az ember értelmének és akaratának.
    

A házasság hete mozgalom több mint másfél évtizede indult az Egyesült Királyságban és célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság fontosságára, népszerűsítse a család intézményét, és segítséget nyújtson azoknak, akik párkapcsolati vagy gyermeknevelési nehézségekkel küzdenek. Magyarországon egy héten át számos budapesti és vidéki helyszínen előadásokkal, beszélgetésekkel, kulturális programokkal kívánják ráirányítani a figyelmet a házasság, a család fontosságára. Idén a házasság hete kiemelt témája a fiatalok házasságra való felkészítése lesz.

(MTI)