Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kezdődnek az őszi érettségik

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Oktatási Hivatal közleménye szerint a matúra október 11. és november 29. között a vizsgaszervezésre kijelölt középiskolákban (és a 20 kormányhivatal szervezésében) 197 helyszínen zajlik. A mostani vizsgaidőszakban 19 620-an érettségiznek. 

A vizsgák 296 érettségi bizottság közreműködésével zajlanak majd. 

Az írásbeli vizsgák október 11-től október 25-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete november 6., vége november 12., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka november 21-29. A diákok ezalatt együttesen több mint 22 900 vizsgát tesznek le. Ebből mintegy 3900 az emelt szintű, 19 ezer pedig középszintű vizsga. Jelezték: az emelt szintű vizsgák száma az elmúlt év őszi vizsgaidőszakához képest mintegy 5 százalékkal nőtt. 
A hivatal közleményében kitér arra is, hogy a diákok választása alapján ebben a vizsgaidőszakban – az idegen nyelven letett vizsgatárgyakat (például történelem, matematika, biológia, földrajz, fizika, kémia, informatika valamely idegen nyelven) külön számolva – 107 tárgyból lesz középszintű és 42 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga. 
A 2011. évi május-júniusi érettségi vizsgaidőszak óta emelt szintű vizsga csak azokból a vizsgatárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők – jelezték. 
A kommüniké szerint az őszi vizsgaidőszakban az előre hozott érettségi vizsgára jelentkeznek a legtöbben. A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 11 300 ilyen vizsgát tesznek le idén ősszel, ez az összes vizsga 49 százaléka. Jelentős még a „rendes” érettségi vizsgák száma, több mint háromezer (13 százalék). A javító vizsgák aránya 22 százalék, míg a szintemelő vizsgáké több mint 8 százalék. 
Az ismétlő érettségi vizsgák száma a 2012. október-novemberi vizsgaidőszakhoz képest közép- és emelt szinten is némi csökkenést, a kiegészítő érettségi vizsgák száma némi emelkedést mutat. 
A vizsgaszervezés a 2005 őszén bevezetett, és azóta eredményesen működő szakmai és biztonsági eljárásrend szerint zökkenőmentesen folyik. A vizsgaszervezéssel kapcsolatos feladatokat a területileg illetékes megyei, fővárosi kormányhivatalok látják el. A vizsgatárgyak köre és az egyes vizsgatárgyak részletes követelményei nem változtak – írták.

(MTI)