Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kialakították a cirkusz teret

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Évente 3–4 alkalommal érkezik vándorcirkusz városunkba, a társulatok Marcalváros I. és II. határán vernek sátrat, a 83-as és 821-es főutak övezte zöldterületen. Eddig a teherautók rendszerint a Szentlélek tér felől tudtak behajtani a fűre, néhány év alatt azonban tönkrement a gyalogosoknak és kerékpárosoknak kiépített út, és feltöredezett az aszfalt. A most lezárult beruházás után a 83-asról az autóbuszöböl után hajthatnak majd le a cirkuszosok egy 4,5 méter széles szervizútra. A teherautók súlya alatt megroppant gyalogos-, és kerékpáros utat megerősítették a szakemberek. A beruházás költségeit a Győri Útkezelő Szervezet állta.