Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Kiállítás a Duna nemzeti parkjairól

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A képeket Kudich Zsolt és Zsirmon Réka természetfotósok készítették, akik a Danubeparks természetvédelmi együttműködéssel közösen nemzetközi vizuális kampányt indítottak a Duna még meglévő értékeinek megőrzéséért.

Az alkotók művészi igényességgel dokumentálták a megmaradt utolsó természetes árterek, folyószakaszok és folyó menti területek állapotát a Duna-menti védett természeti területeken.

A képek között szerepel az a gemenci ártéri erdőben kavargó kócsagkolóniát ábrázoló alkotás is, amelyet 2015 legjobb természetfotójának nevezett a világ egyik legnagyobb természettudományi múzeuma, a California Academy of Sciences által szervezett Big Picture elnevezésű pályázat zsűrije. A nagydíjas felvétel a www.kudich.hu internetes oldalon is megtekinthető.

A Duna az egyetlen európai folyóként szerepel a Természetvédelmi Világalap veszélyeztetettségi toplistáján, mert eredeti ártere és mellékfolyói területük több mint 80 százalékát veszítették el a gátépítések, a környezetszennyezés és az éghajlatváltozás következtében a 19. század óta.

 

(MTI)