Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

Kiállítás népviseletekről

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Kultúra Napja tiszteltére 1018.január 10-én nyílik az év első kiállítása Mosonmagyaróváron. A tárlatot  Szebényi Zsoltné Rigó Éva a bicskei népi díszítőművészeti szakkör vezetője nyitja meg.

A kiállítás célja az, hogy a lassan feledésbe merülő népművészeti értékeinket, hajdani viseletünk gazdag tárházát megmentsük az elhamvadástól és megismertessük jelenünk fiataljaival és kevésbé fiataljaival, hogy továbbadhassák az elkövetkező nemzedéknek- fogalmaz a tárlattal kapcsolatba Szebényi Zsoltné Rigó Éva:

„A népviseletek felé egy személyemet ért élmény fordított. Kedves ismerősünk, a Bajorországi Pockingban élő Anna néni, akit szüleivel fiatal lányként Szárról telepítettek ki, 2015-ben meghalt. Korábbi látogatásaink alkalmával mindig megcsodáltam nála egy díszpárnát, amire egy bajor menyecske volt applikálva. A múlt évben fiai és menyei meglátogattak bennünket és elhozták nekem ezt a párnát, Anna néni hagyatékaként. Ahogy ránéztem, támadt az ötletem, hogy ezt magyar népviseletekkel is el lehetne készíteni.

Először pár párna, majd faliképek készültek el. Tanulmányoztam a Néprajzi lexikont, Malonyai Dezső és Domanovszky György Magyar nép díszítőművészetéről írt könyveit, próbáltam varrni a ruhákat és Dr. Bertóti Béláné Zsuzsa pedig a leírások alapján elkészítette hozzájuk a fejeket, kezeket, lábakat, a megfelelő fejdíszekkel, harisnyákkal, lábbelikkel. Szinte minden babának más a tekintete. Próbáltunk törekedni a hitelességre, de csak a most fellelhető anyagokra támaszkodhattunk.
Reméljük, hogy a népviseletes „falibabákkal”, ahogy egy újságíró elnevezte őket, hozzájárulunk színes és mérhetetlen gazdag népi kultúránk egy részének megismertetetéséhez, amely nem csak nekünk magyaroknak kincs, hanem minden európainak is az.”

A kiállítás január 10, és február 10-e között tekinthető meg a Huszár Gál Városi Könyvtárban

forrás: infomovar