A tárlat 2014. február 10-26. között Győrben, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság épületében lesz megtekinthető. A mintegy száz fotó, a 2013-as árvízi védekezés eseményeit mutatja be. A kiállítás kísérőrendezvényeként „A Duna másik arca” című gyermekrajz-pályázat díjazott alkotásait is bemutatják. A programot Dr. Háncs Enikő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet vezetője nyitja meg február 10-én 10.00 órakor.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Visszafogottabb kereslettel indult az albérleti főszezon – mutatjuk a győri árakat
A felsőoktatási felvételi ponthatárhirdetéssel megkezdődik az albérletpiaci főszezon, amely az idén az elmúlt évekhez képest visszafogottabb kereslettel indul, július első felében 75 ezer telefonos...






