A program keretében tartanak egy 60-80 perces tárlatvezetést, egy körülbelül ugyanilyen hosszú koncertet, majd egy pohár borra is vendégül látják a látogatókat.
A koncerttel egybekötött programokat egy héttel a nagyobb kiállításaik zárása előtt rendezik; az első alkalomra március 22-én, A titkos gyűjtemény című kiállítás utolsó hetében kerül sor, ahol Kövesi István egykori újlipótvárosi kóser mészáros harminc éven át lappangó kollekcióját tárják a közönség elé. A gyűjtemény darabjai között klasszikus Rippl-Rónai-, Vaszary-, Mednyánszky- és Csók-munkák, valmint korai Bortnyik- és Perlmutter-alkotások tekinthetők meg.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Más felirat, ugyanaz az oltóanyag
A 6. osztályos tanulók idén is a Magyarországon Adacel néven engedélyezett emlékeztető DiPerTe-oltást kapják, akkor is, ha a vakcina egyes tételeinek dobozán a Triaxis...







