Kiállok érted Veszprém megyében is!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pápai Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ adott otthont a komplex társadalom-érzékenyítő és preventív program előadásának.

A Kiállok érted elnevezésű komplex társadalom-érzékenyítő és preventív program a Norvég Civil Támogatási Alap gondozásában indult el 2015-ben, a Névtelen Utak Alapítvány, a Bohócok a Láthatáron és a K. V. Társulat közreműködésével. A színdarab eljutott Veszprém megyébe is, melyet 2019. november 25-én délelőtt a pápai Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban mutattak be. Célja a gyermekotthonok lakóinak és a velük foglalkozó szakemberek figyelmének felhívása a prostitúció, illetve a szexuális kizsákmányolás veszélyeire. Az előadás után a gyermekek számára drámafoglalkozás, a szakemberek részére kerekasztal beszélgetések nyújtottak lehetőséget a probléma mélyebb megismerésére, elemzésére.

A rendezvényt Pogány Péter rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese nyitotta meg, melynek során beszélt a prostitúció, valamint az emberkereskedelem veszélyeiről, továbbá hangsúlyozta az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeit.

Forrás: police.hu