Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kiépítik a villamos felsővezetéket

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A GYSEV Zrt. 2011-ben vette át üzemeltetésre a Porpác-Mosonszolnok szakaszt, majd a vasúttársaság 2012 nyarán jelentette be: uniós források bevonásával elvégzik a vonal villamosítását. Ennek köszönhetően a teljes Szombathely-Csorna-Rajka szakaszon lehetségessé válik a környezetbarát villamos vontatás. A nyertes cég a villamosítás kivitelezésének előkészítési munkálatait már áprilisban megkezdi. Első ütemben a Csorna és Porpác közötti szakaszon dolgoznak majd a szakemberek. Ezzel párhuzamosan elindulnak a villamosítást előkészítő munkálatok a Csorna-Mosonszolnok szakaszon is. Az első ütem, kedvező időjárási viszonyok esetén várhatóan még idén év végéig, a második pedig jövő nyárra készülhet el. Az utasok kényelme érdekében a projekt keretében a vonal valamennyi állomásán és nagy forgalmú megállóhelyén 55 cm magasságú peronok épülnek, valamint korszerű térvilágítást építenek ki a szakemberek.