Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kiépül Győrszemere és Tényő szennyvízcsatorna hálózata

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győrszemere és Tényő Önkormányzata közös pályázaton 79.050.000 millió forintot nyert a két település szennyvízcsatorna rendszerének kiépítésére, és az összegyűjtött szennyvíz elvezetésének megvalósítására, valamint a téti szennyvíztisztító telep korszerűsítésére és bővítésére.

 

A megvalósuló projekt várható összköltsége több mint kétmilliárd forint, amiből a kedvező feltételek esetén tizenöt százalékot kell a két településnek finanszírozni, a többit az Európai Unió és a Magyar Állam biztosítja.

A projekt tartalmazza a téti szennyvíztisztító telep korszerűsítését és bővítést, melynek megvalósulása érdekében Győrszemere és Tényő települések a téti szennyvíztisztító telep tulajdonosaival, azaz Téttel és Gyömörével Társulás létrehozását célozták meg, melyhez minden települési önkormányzat képviselő-testülete hozzájárult.

 

A terület-előkészítés munkálatai befejeződtek, elkészültek a lőszermentesítési, régészeti, talajmechanikai tanulmányok, melyek alapján a későbbi kivitelezési tevékenységek megindulhatnak. Elkészült a jogszabályi kötelezettségből adódó környezeti hatásvizsgálat is. Befejeződtek a községek kül- és belterületi szakaszain a közutak és közterületek geodéziai felmérései is az engedélyezési műszaki dokumentációhoz szükséges alapadatok feldolgozásához.