Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Kihajtották a jószágokat Hortobágyon

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hortobágyon megtartották a hagyományos tavaszi, Szent György napi kihajtási ünnepséget. A téli szálláshely után mostantól őszig folyamatosan a szabadban lesznek az állatok. A kihajtási ünneppel és a kézműves vásárral a térség hagyományait elevenítették fel a szervezők.

Az idei kihajtási ünnepet a hagyományos helyszín, a vásártér felújítása miatt a Mátai Ménes telephelyén tartották meg, ahol a ménes lovai mellett szürkemarhákat, rackajuhokat és bivalyokat is láthatott a közönség, de felvonultatták a ménes fogatait, köztük a híres debreceni ötösfogatot is. A programokon ezúttal is részt vettek a Hortobágy örökös pásztorai.