ÚJPEST FC – GYIRMÓT FC GYŐR 4-0 (3-0)
Magyar kupa 5. forduló (negyeddöntő), visszavágó
2015.04.01. 18.00-óra, Budapest, Szusza Ferenc stadion, 533 néző
GYIRMÓT FC GYŐR: Deli Z., Tóth N., Présinger Á., Molnár M., Lengyel D., Hajba T., Balog Z., Szegi V., Csemer Gy., Kiss M., Paku R. (cserék: Somogyi Cs., Gyurján B., Oross M., Bohner R., Papp K., Magasföldi J., Lázár P.)
VEZETŐEDZŐ: Sisa Tibor
A mérkőzés elején a Gyirmót előtt adódtak nagy lehetőségek, amik rendre kimaradtak, s ezek meg is bosszulták magukat, ugyanis rövid idő alatt sikerült az Újpestnek 3 gólt szereznie. Ezt követően mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, melyekből gól nem született.
A második félidőben -, ami nagy részben kiegyenlített játékot hozott – sokáig nem alakult ki komoly helyzet. A vendégek próbáltak zárkózni, kisebb lehetőségek adódtak, de ezek nem jártak sikerrel Ahogy az első félidőben, úgy a másodikban is megbosszulták ezek az elszalasztott helyzetek magukat, s az Újpest újabb gólt tudott szerezni, a 4-0-s végeredmény pedig azt jelenti, hogy a fővárosiak jutottak a Magyar Kupa elődöntőjébe.