Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

Kiosztották az évad díjait

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendkívül nehéz és mozgalmas éven van túl a tatabányai Jászai Mari színház. A tavalyi évadban szinte egymást érték a premierek, emellett pedig több vendégelőadást is tartott a társulat határon innen és túl egyaránt. Megérdemelt tehát a pihenés, az évadzáró társulati ülésen pedig idén is gazdára találtak a közönség és a szakmai díjak egyaránt.