Kiss János: A tánc a pillanat művészete

A Győri Balett már közel negyven éve létezik. Ebből az alkalomból szólaltatták meg Kiss Jánost a társulat igazgatóját. Az iterjút a Vision Communications készítette.

A közönséget nem kiszolgálni, hanem szolgálni kell – vallja Kiss János a Győri Balett igazgatója. A közel negyven éves intézmény minden egyes előadását ez a szellemiség hatja át. A társulatot ez a küldetés vezérli mikor a fáradságos, testet és lelket igénybe vevő felkészülés után színpadra lépve a közönségnek megmutatják, hogy ahol a szó ereje véget ér, ott kezdődik a tánc hatalma. Kiss Jánossal többek között a társulat mögött álló évekről, illetve a soron következő feladatokról beszélgettünk.

• A Győri Balettet 1979-ben alapították. Hamarosan közeleg a negyven éves évforduló. Mivel készülnek a jubileumi eseményre?
• Mindenképpen szeretnénk méltó módon megünnepelni a mögöttünk álló évtizedeket. Alapító tagként, illetve az együttest 25 éve vezető igazgatóként a célom mindvégig az volt, hogy maradandót alkossunk és egy, a balettművészetet szerető és értő közönséget gyűjtsünk magunk köré. A terveink között szerepel többek között egy fotósorozat készítése 40 év, 40 kép címmel. A fénykép ugyanis az, ami leginkább képes megragadni a tánc pillanatának illékonyságát, visszaadva annak megismételhetetlen, egyszeri varázsát.

• Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, mit tart a társulat legfontosabb erősségének?
• Kiemelt jelentőségűnek tartom, hogy az együttes nemzetközi mércével mérve is megfelel a közönség, illetve a szakma elvárásainak. Büszke vagyok arra, hogy a társulatot rendkívül sokat hívják külföldre. Sok országban, városban van fellépésünk.

• Hol voltak legutóbb?
• A közelmúltban voltunk Olaszországban, Németországban és Szlovákiában, most pedig Oroszországba készülünk. Jó érzés megtapasztalni, hogy világszerte ismernek és elismernek minket.

• A bemutatók során tapasztalnak különbséget az egyes országok közönsége között?
• Óriási különbségek vannak. Egészen máshogy viselkedik a kínai, az indiai, vagy éppen az olasz közönség. Németországban például az a szokás, hogy a nézők a lábukkal dübörögnek, ha elnyeri a tetszésüket az előadás. Érdekes, az is, hogy sok országban nem értik a Magyarországon közismert vastaps jelenségét, ez a legtöbb országban nem szokás. Nálunk a tetszésnyilvánítás ezen formája bizonyára a magyar virtusból fakadóan alakult ki.

• Lassan itt a nyár, amely a társulat számára távolról sem uborkaszezon.
• Ez így igaz. Rögtön júliusban kerül sor az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Ez tulajdonképpen az Olimpia kistestvére. 50 országból érkeznek sportolók, közel 4000 fő vesz majd részt rajta. Erre az alkalomra külön előadással készülünk a Győri Nemzeti Színház tánckarával és a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékeivel közösen. Óriási kihívás, bár társulatunk számára nem újdonság ilyen volumenű közönség előtt fellépni. A különleges körülményeket is megszoktuk. Fennállásunk óta léptünk már fel templomban, stadionban, gyárban, és szabadtéren is. Pályafutásom egyik legmeghatározóbb élménye volt, amikor 1991-ben János Pál pápa tiszteletére a Szent Margit legendát adtuk elő 50 000 ember, és természetesen a pápa előtt.

• Ősztől milyen előadásokkal várják a közönséget?
• Mindig az új darab a legizgalmasabb, amit még nem mutattunk be, ami a közönség előtt még nem debütált. A repertoár kialakításánál arra törekszünk, hogy a hidegből a meleg vízbe merítsük a nézőket, néha lazítani kell a feszességen, néha pedig fordítva. Vallom, hogy nem kiszolgálni, hanem szolgálni kell a közönséget, a szórakoztatáson túl a művészi igényességet és ízlést is segíteni kell csiszolni, formálni, fejlődni. Mindennek szellemében novemberben készülünk többek között A skarlát betű előadására, amelyet a híres könyv nyomán állítunk színpadra. A darab szerelemről képmutatásról, hazugságról, egyszóval az életről szól, mindezt egy igazán izgalmas, egyedi személetmódon keresztül vetítjük a színpadra.

• A 2018-as esztendő hogyan indul a társulat számára?
• Januárban egy igen izgalmas előadással lépük fel Olaszországban. A Győrött és Budapesten már játszott, és a közönség által igen kedvelt Vámos György darabbal, a Rómeó és Júliával készülünk meghódítani az olasz szíveket. Nagyon fontosnak tartom a modern művészetekben is megőrizni a klasszikus értékeket. Ez a darab mindezt ötvözi. Emellett Kodály Zoltán halálának évfordulója előtt is szeretnénk tisztelegni. Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy Kodály Zoltán özvegye hozzájárulásával felcsillanthatjuk a Kodály életművet, és Velekei László Romance című előadásával a zeneóriás néhány alkotását felidézhetjük a közönségnek.

• Hogyan ítéli meg a balettművészet jelenlegi helyzetét?
• Régen elég volt a klasszikus technikai ismeretek birtoklása, amit kilenc év alatt sajátítottak el a növendékek. Mára ez már kevésnek bizonyul. Fokozódnak az elvárások és követelmények a koreográfusok, illetve közvetve a közönség részéről. Egyre nehezebb a profi ligába kerülni és ott meg is maradni.

• Igazgatói és szakmai tevékenysége mellett számos köztestületben képviseli a táncosok érdekeit. Hogyan tudja mindezt összeegyeztetni a szűkös időkorlátokkal?
• Nagyon nehéz feladat és óriási felelősség. Igazgatóként 52 emberért, 52 családért vagyok felelős. Hiszem és vallom, a táncosokért harcolni kell. Mindig és mindenkor az adott kormányzattal karöltve segíteni kell, hogy a táncművészet ki tudjon teljesedni, és a jelen mellett jövője is legyen.

• Igaz a hír, hogy a visszavonulását tervezi?
• Igen, ez így van. A tánc fiatal testet és szellemiséget követel. Ez igaz az igazgatási szinten is. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy a negyvenedik évforduló után átadom a stafétabotot. A következő időszakot pedig az utódom kinevelésére fordítom. Fontos volt számomra, hogy a legjobb képességem és tudásom szerint a társulatból a legtöbbet hozzam ki, és a csúcsra segítsem. Leköszönésem után pedig fontos, hogy ne törjön meg ez a fejlődés, a csapat tovább tudjon haladni és újabb csúcsokat tudjon meghódítani.

• Visszavonulása után milyen feladatoknak jut elsőbbég az életében?
• Egy biztos, nem fogok unatkozni, a munka mindig szembe szokott jönni velem, előle pedig nem szoktam elugrani. Eddig is és ezután is igaz lesz: a táncművészetért az életemet és véremet. Abban az esetben, ha a társulatnak szüksége lesz rám – ha nem is igazgatóként, de külső támogatóként – segíteni fogok, ahol csak tudok. A családom és a mestereim is mindig a maximalizmusra neveltek, arra, hogy félgőzzel nem érdemes semmit sem csinálni. Ez egyébként nem csak a táncművészetre igaz. Példaértékű volt mindig is számomra azoknak a takarítónéniknek a munkája – mi csak angyalkáknak hívtuk őket – akik a színpadot készítették elő a számunkra. Az ő elkötelezett és precíz munkájuk is kellett ahhoz, hogy a fellépések során biztonságban és jól érezzük magunkat. Már mindannyian nyugdíjba vonultak, de mindig jó szívvel gondolok vissza rájuk.

• Táncművészként el lehet érni a tökéletességet?
• Erre csak törekedni lehet. Vérrel és verítékkel. De mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a közönség számára akkor és ott valami emlékezeteset adhassunk.