Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Két győri szervezet, az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület és a Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium közös kutatásának eredményeként kiderült, hogy a győriek környezetterhelésük és boldogságuk arányát figyelembe véve jobban élnek, mint az átlag magyar polgárok. A Happy Planet Index (HPI) vagy Boldog Bolygó Index az emberi jólét és a fejlődés teljesen új mutatószáma. Három különálló jelzőszámot foglal magában, melyek az elégedettség az élettel saját bevallás alapján, az ökológiai lábnyom és a várható élettartam. A két szervezet együttműködése nem újkeletű, hiszen 2010-ben közös kutatás keretében számították ki Győr ökológiai lábnyomát, amit a Happy Planet Index számításánál is felhasználtak. Győr ökológiai lábnyoma fejenként 4,33 globális hektárt tett ki.
NEKED AJÁNLJUK
Megvan az Álljon meg egy novellára! idei győztese
Kiss Bence Álmos Öt perc című írásával nyerte meg az idei Álljon meg egy novellára! pályázatot, amelynek az eredményhirdetéssel egybekötött díjátadóját kedden tartották Budapesten. A...






