Nem úgy indult a találkozó, hogy gálaelőadás lesz belőle, a Ferencváros szervezett játékkal meglepte a győrieket, és az első negyed után még vezetett is, 21-18-ra. Aztán varázsütésre megváltozott minden. A folytatásban annyira feljavult a Seat Lami-Véd, hogy a népligetieknek még tulajdonképpen momentumai sem voltak. A Hollingsworth nélkül felálló hazai csapatban mindenki jó formát mutatott: Kublina és Carlsson eredményessége mellé Semsei és Simon is felzárkózott így fokozatosan elhúztak a mieink. Ráadásul sikerült egy 23:2-es részt is beleilleszteni a mérkőzésbe, így a vártnál sokkal nagyobb különbség alakult ki a meccs végére. A 83-52 persze ugyanúgy egy győzelmet ér, mint az egy pontos siker, ám ha győzni tudnak a mieink csütörtökön is, akkor két meccsből hozzák az ötödik helyet.
Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Igazi csodák! Mexikó ékszerei
Ritkán látható mexikói kaktuszok, különleges pozsgások, szakértői tanácsadás és családi programok várják az érdeklődőket szeptember 11. és 13. között az ELTE Füvészkertben. Mexikó a kaktuszvilág...






