Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ködben csak óvatosan!

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hideg idő beköszöntével egyre gyakrabban találkozhatunk a közlekedést akadályozó tényezőkkel. Az egyik ilyen a reggel és este leereszkedő köd. Nézzünk pár jó tanácsot, melyet nem árt betartani:

– Ködben fokozott a balesetveszély, ilyenkor a legfontosabb, hogy semmiképpen ne hajtsunk gyorsan, sokszor a megengedett felső sebesség is eltúlzott lehet.

– A lassabb haladás mellett legfontosabb a követési távolság. Nehéz megbecsülni a biztonságos követési távolságot köd esetén, ezért tartsunk akár kétszer, háromszor nagyobb távolságot az előttünk haladótól, mint általában.

– Ködben semmiképp se előzgessünk, vegyük fel az előttünk haladók tempóját.

– A köd olykor foltok formájában képződik, s az egyik ködfolt követheti a másikat. Általános magatartás, hogy az egyik ködfoltból kihaladva, a láthatósági feltételek hirtelen javulása esetén a járművezetők gyorsítanak, s a korábbiakhoz képest jelentősen nagyobb sebességgel haladnak. Ez különösen veszélyes lehet akkor, ha egy másik ködfoltba érkezünk, mert a látótávolság hirtelen történő jelentősen csökkenése miatt nem tudhatjuk milyen veszélyekkel, kockázatokkal kell számolnunk.

– A ködben  vezetni nagyon fárasztó, ezért nagyon fontos, hogy hosszabb utaknál tartsunk gyakrabban pihenőt.

– Haladásunk során figyeljünk az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú ármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére, melyek észlelése a ködben ugyancsak jelentősen korlátozódik.

– Ha pedig kiszállunk a járműből, lakott területen kívüli útszakaszokon mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, mely észlelhetőségünket, s ezzel biztonságunkat sokszorosára növeli.