Elmondta, hogy ismerősétől kölcsön kapott egy kétszázezer forint értékű arany nyakláncot, és előző este, amikor hazafelé tartott, ismeretlenek kitépték a nyakából. A férfi vallomásában többször is ellentmondásokba keveredett, és hamar kiderült, hogy a rablással csak „alibit” akart igazolni a nyaklánc eltűnésére. Bevallotta, hogy másik két, 17 és 20 éves helyi ismerősével közösen találták ki, hogy pénzzé teszik az ékszert. Győrbe utaztak, ahol a 20 éves lány az egyik zálogházban tört aranyként értékesítette a nyakláncot. 96.000,-Ft-ot kaptak érte, amit egymás között elosztottak. A csornai nyomozók az arany ékszert lefoglalták. A három fiatal ellen sikkasztás megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.05.18.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Május 21-én csütörtökön Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata lakossági fórumot szervez a zártkertek szabályozásáról, jelenlegi helyzetéről és jövőbeni lehetőségeiről.
A...





