A” Széchenyi tér és környezete funkcióbővítő fejlesztése” című kiemelt projekt keretein belül nemcsak maga a tér, hanem annak környéke is megújul. Ennek újabb állomása, hogy elkészült a bencés templom és rendház homlokzatának felújítása, a műemlék patika belső rekonstrukciója, bútorainak restaurálása, valamint a bencések hagyományos termékeit bemutató terem. A Szent Mór Bencés Perjelség a kiemelt projekt konzorciumi tagjaként pályázott, és nyert 52,5 millió forintot a 71 millió forintos beruházáshoz.
Horváth Dori Tamás perjel elmondta, hogy az új üzletben a pannonhalmi főapátság, a tihanyi apátság és a bakonybéli bencés kolostor termékei kaphatók: borok, likőrök, levendula olajak, kozmetikai szerek, szappanok, könyvek, műtárgymásolatok, emléktárgyak, bencés diákcímeres pólók. A perjel hozzátette azt is, hogy két főnek tudtak munkahelyet teremteni ezzel a beruházással.
A bencés templomhoz és rendházhoz kapcsolódó munkák 2009 tavaszán kezdődtek, és november végére fejeződtek be.