A Széchenyi Egyetem projektvezetője, dr. Mészáros Attila a helyi sajátosságokat és eredményeket tárta a hallgatóság elé, míg a Corvinus Egyetem meghívott előadója, dr. Hrubos Ildikó globális szinten vizsgálta a felsőoktatás lehetőségeit és kihívásait. Az egyik ezek közül a hallgatókhoz való igazodás képessége és jelentősége, hiszen az egyetemi diákok közül egyre többen végzik munka mellett tanulmányaikat, így ehhez a felsőoktatási intézményeknek is igazodniuk kell. A plenáris előadásokban az állami szektor mellett a magánegyetemek és azok kilátásait is tárgyalták. A Kodolányi János Főiskola rektora, dr. Szabó Péter az akadémiai szabadságot támogató, cégszerű szervezetben látja a jövő megoldását. A plenáris ülésen dr. Szretykó György is az előadók között szerepelt, aki előadásában a XXI. század felsőoktatási intézményeit, mint tanuló szervezeteket vizsgálta. Az alelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy nem csak a vállalatok és gazdasági szereplők, hanem a tudásalapú intézmények is úgy nevezett tanuló szervezetek, melyeknek reagálni kell a környezeti változásokra.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Vasúti baleset Győrnél, mozdony és vonat ütközött
Győr és Győrszentiván között vasúti baleset történt, szerdára virradóan egy mozdony és egy tehervonat. Késéseket okoz a szerelvény elvontatása. Győr és Győrszentiván között egy tehervonat...







