Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elérhetők az E-felvételi rendszer ügyintézési funkciói a felvi.hu-n, így a felsőoktatásba jelentkezők ellenőrizhetik, módosíthatják adataikat, pótolhatják az esetleg még hiányzó dokumentumaikat, illetve – egyetlen alkalommal – megváltoztathatják az eredeti jelentkezési sorrendjüket – közölte a Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.

Folyamatosan ellenőrizhető minden

Az E-felvételiben a jelentkezők folyamatosan ellenőrizhetik a 2023. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás központi nyilvántartásában szereplő adataikat: a megjelölt képzéseket és azok sorrendjét, a benyújtott dokumentumok, valamint kérelmek feldolgozottságát, a feldolgozás eredményét, továbbá a közhiteles elektronikus nyilvántartásokból átvett információkat.

Nyomon követhetőek a pontszámok

A felvételizők az E-felvételiben azt is nyomon követhetik, hogy az egyes jelentkezési helyeiken – a pillanatnyilag rendelkezésre álló, igazolt eredmények alapján – éppen hány pontjuk van. A fontos információt tartalmazó üzenetek az E-felvételi "Hivatalos iratok" menüpontjába érkeznek, amelyről a központi felvételi nyilvántartásban szereplő e-mail-postafiókokba is értesítés érkezik.

A tájékoztatás szerint nem kell feltölteni a 2023. május-júniusi érettségi eredményeket igazoló bizonyítványt vagy tanúsítványokat, a 2006. február 1. utáni felsőoktatási okleveleket – bizonyos kivételektől eltekintve – és a 2003. január 1. után megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványokat. Amennyiben a felvételiző a jelentkezési határidő után kapja meg a nyelvvizsgáját, meg kell adnia a felületen a nyelvvizsga-bizonyítvány adatait.

A ponthatárok, a felvételi eredmények kihirdetésére várhatóan 2023. július 26-án kerül sor – olvasható a közleményben.