Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Immár 11. alkalommal rendezik meg Győrben a koraszülött gyermekek találkozóját. Szombaton (július 7.)délelőtt 10 órától az Aranypart I.re várják az egykori kis betegeket és szüleiket, ahol színes programokkal telik majd a délelőtt, emellett szakemberektől kaphatnak választ a felmerülő kérdésekre. A programról a győri Petz Aladár Kórház Koraszülött Osztályának részlegvezetője, Dr. Gál Veronika beszélt rádiónknak:
NEKED AJÁNLJUK
Tízszer százezer forint 50 hallgatónak
A Széchenyi István Egyetem 50 nappali képzésen tanuló elsőévese nyerte el az intézmény Gólya ösztöndíját, amely tíz hónapon át százezer, vagyis összesen egymillió forintos...






