Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kormánypárti polgármesterek 5 milliárd forinttal emelnék a vidéki városok közlekedési támogatását

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A képviselők álláspontja szerint a helyi közlekedéshez biztosított támogatás „aránytalanul nagy mértékben” támogatja a főváros helyi közlekedését, és „indokolatlanul szorítja háttérbe” a vidéki városokét.

Mint írták, a főváros közlekedése az országos személyszállításnak körülbelül 70 százalékát képviseli, miközben ennek jelenlegi támogatása a teljes forrás közel 92 százaléka.

A módosító javaslat szerint a helyi közösségi közlekedés támogatása 3,040 milliárd forintról 8,065 milliárd forintra emelkedne, ebből a megyei jogú városok 7,715 milliárd forintot, egyéb települések pedig 350 millió forintot igényelhetnének. Ebből a forrásból a fővárosi önkormányzat és a fővárosi kerületek nem kaphatnának.

Ezzel párhuzamosan a fővárosi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó előirányzat 32,2 milliárd forintról 27,175 milliárd forintra csökkenne a képviselők indítványa szerint.

 

(MTI)