Két lehetőség van pályázni. Egyik kiemelt célcsoport a környezetvédelmi akciók, rendezvények, felmérések, tanulmányi versenyek megszervezése, melyre minimum 50 ezer és maximum 100 ezer forintot nyerhet el egy pályázó. A másik célterülethez tartozik a legalább három napos nyári tematikus, környezetvédelmi tábor vagy tanítási időben szervezett erdei iskolai program támogatása, melyre szintén 50 és 100 ezer forint érték között lehet pályázni, de mindkét esetben, legfeljebb a pályázati projekt összköltségvetésének 80 %-a lehet az igényelt összeg. Egy pályázó mindkét témában pályázhat, de egy témában csak egy pályázatot nyújthat be. Erre a vissza nem térítendő támogatásra a tatabányai székhellyel rendelkező és a városban igazolhatóan tevékenységet folytató, illetve a nem tatabányai székhelyű, ám tevékenységét Tatabányán, a város lakossága érdekében végző szervezetek pályázhatnak. A pályázatot és mellékleteit, egy eredeti és egy elektronikus (CD, vagy DVD) példányban, zárt borítékban, ajánlott küldeményként kell postai úton beküldeni, vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal 4. emeleti iktatójában érkeztetni. A pályázatot kizárólag az erre rendszeresített pályázati adatlapon és mellékletein lehet benyújtani. A borítékon fel kell tüntetni a „Környezeti Nevelési pályázat 2013.” címet. Az adatlap és mellékletei hozzáférhetőek az önkormányzat internetes honlapján, http://www.tatabanya.hu, Környezetünk menüpontnál, valamint a Polgármesteri Hivatal Pályázati és Projekt Irodájában (2800 Tatabánya, Fő tér 6. fsz. 10. Iroda, Oláh András). A pályázatok beérkezésének határideje: 2013. május 13. hétfő, 12.00 óra. A támogatások köréről, mértékéről, formájáról a Közgyűlés 2013. május 23-ig dönt. A pályázat eredményéről minden pályázó írásban kap értesítést a döntést követő 15 napon belül.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Amikor a kép hazudik: így vernek át minket az AI által...
A fotó, ami nem létezik – mégis elhitted „Ma van a születésnapom, de senki sem köszöntött fel…” – áll egy idős férfi fotója alatt. A...






