Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Korszerűsítik a komáromi teherkiköt

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Hendrik Krisztina tájékoztatása szerint a teherhajók rakodásának elősegítésére épített partfalat hoznak létre. Itt mobil kirakógéppel vagy daruval mozgatják meg az árut, mely szállítószalag-rendszeren át jut el a hajókból a teherautókba, vagy fordítva.
    A kikötőhöz 3500 négyzetméteres konténerterminál tartozik, ahol új burkolatot és térvilágítást építenek, valamint várakozó gépjárművek számára jelzőlámpás irányítást telepítenek.
    A fejlesztés részeként korszerűsítik a hajózás biztonságát szolgáló parti jelzéseket, a kikötést szolgáló bakokat és lépcsőket, valamint fejlesztik a területet felügyelő biztonságtechnikai rendszert és kiépítenek egy terelőművet. A létesítmény megvédi a kikötőt a zajló jégtől és az uszadékfától.
    Hendrik Krisztina elmondta, hogy a beruházás összköltsége 895 millió forint, ebből 761 millió forint az uniós és állami támogatás. A projekt támogatási szerződésének aláírása után a tervezési és engedélyezési szakaszban van, a korszerűsített kikötőt 2015 szeptember végéig kell átadni.

(MTI)