Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Koszorúzás, filmvetítés Galgóczi Erzsébet emlékére

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A ma már Győrhöz tartozó Ménfőcsanak ápolja Galgóczi Erzsébet emlékét. A Kossuth-díjas író 1989. május 20-án ottani szülőházában hunyt el – mondta Szakálné Doktor Éva, a helyi iskola igazgatója az MTI-nek.

 

Galgóczi Erzsébet műveiből tizenkét tévéjáték és több mozifilm készült. Ezekből az alkotásokból az író tisztelői az évfordulóra történő készülődésként az elmúlt hetekben újból megnézték egyebek között az 1982-ben készült Bolondnagyságát, továbbá a Szent Kristóf kápolnája című filmet 1984-ből. Levetítették A főügyész felesége című tévéjátékot is, amely 1990-ben készült. Ezeknek az alkotásoknak a témája Győrhöz és a térséghez kötődik.

(MTI)