A Keszthelyi Turisztikai Egyesület közel 60 millió forint támogatást kapott – hangzott el a mai sajtótájékoztatóm. Ezt a pénzt a balatoni turizmus fejlesztésére, annak koordinálására fordíthatják majd. Kerékpárút-hálózat építésére hat település kapott támogatást, több mint 580 millió forint értékben.Balogh József, a Nyugat-dunántúli Regionális és Fejlesztési Ügynökség elnöke elmondta: Győr ezúttal nem adott be pályázatot. A nyertes városok, Nagykanizsa, Sopron, Szombathely és Zalaegerszeg elsősorban a nagy forgalmú utak mellett szeretnének kerékpárutakat építeni. Alsópáhok és Zalaszentiván elsősorban belterületen, turisztikai céllal fejlesztené kerékpárút-hálózatát.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Régészeti Gasztronómiai Fesztivált rendeznek Nyíregyházán
Tíz, a neolitikumtól egészen a középkorig ívelő korszakokból származó ételkonstrukcióval és hozzájuk kapcsolódó tematikus előadásokkal várja a látogatókat a Tűz fölött, föld alatt -...