Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Közel volt a bravúr

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legutóbbi bajnok Sopron 20 találkozó után is őrzi veretlenségét: szombaton Győrben nyert hat ponttal a női kosárlabda NB I alapszakaszában.

Eredmények (a szövetség honlapja alapján):

Uni Győr MÉLY-ÚT – Sopron Basket 79-85 (21-22, 20-22, 16-20, 22-21)

Iványi Dalma: – Büszke vagyok a csapatra, bár nem szeret az ember kikapni, de ha előzetesen ezt mondják, hogy ilyen meccsen veszítünk, elfogadtam volna. A harmadik negyedben gyilkos ösztönnel jött ki a pályára a Sopron, ott jelentős előnyt szerzett, de nagy dolognak tartom, hogy onnan vissza tudtunk jönni. Ez mindenképpen bizakodásra ad okot az előttünk álló feladatokra.

Gáspár Dávid: – Tudtuk, hogy jó csapat a győri, remekül felkészített együttes, ezért is meglepő, hogy mennyire nem voltunk élesek. Mikor nagyobb előnyt szereztünk, onnan is hagytuk felkapaszkodni az ellenfelet. A végén apróságok döntöttek a javunkra, de mindenek előtt ellenfelünknek gratulálok, mert remekül játszott.

Beatrice Mompremier: – Nagyon erős csapat a Sopron, ezt tudtuk, így a vereség ellenére sem lehetünk szomorúak, mert nagyon jól játszottunk. Talán a lepattanózásban nem voltunk elég hatékonyak, azokból több kosarat engedtünk az ellenfélnek, mint szabadott volna.

Jelena Brooks: – Ilyen nehéz mérkőzésre számítottunk, a győriek nagyon jól használták ki a hibáinkat. Szerencsére a végjátékból mi jöttünk ki jobban, így nagyon értékes győzelmet arattunk.