Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Középpályással erősített az ETO

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Simon András után testvére, Ádám is az ETO-t választotta. A 29 éves középpályás 2,5 éves szerződést írt alá, a 46-os mezben lép majd pályára a győri klubban.

Simon Ádám Salgótarjánban született 1990-ben, ott is kezdett el focizni. 2004-ben került az MTK-hoz, itt kapta első profi szerződését. 2008 telén igazolt a Haladásba, majd 2011-ben a Palermohoz, 2012-ben a Bari csapatához. Játszott még a Vidiben és a Gyirmótnál is, az ETO-ba pedig Paksról igazolt.

Tagja volt az egyiptomi 2009-es U20-as labdarúgó-világbajnokságon bronzérmes válogatottnak. A felnőtt válogatottban háromszor szerepelt.

Simon Ádám: „Nagyon örülök, hogy összejött, és sikerült az ETO-hoz igazolnom. A paksi időszakom jó volt, de már lezártnak tekintem, most már az ETO céljaiért küzdök. Az is komoly húzóerő volt az ideigazolásom kapcsán, hogy a testvérem nemrég ide igazolt, várom, hogy újra egy csapatban játszhassunk. Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni és elnyerni az ETO szurkolók bizalmát, és szeretném segíteni a csapatot a feljutásért folytatott harcban. Hajrá ETO!”