A testület módosította a hulladékrendeletet is, így 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki a szelektív hulladékgyűjtőket nem a feliratozásnak megfelelően használja. A közgyűlés döntött arról is, hogy ezentúl az áruszállítók is kaphatnak mágneskártyát, amivel behajthatnak a belváros kiemelt területére, de ehhez megfelelő igazolás szükséges. Továbbá zárt ülésen megszavazták, hogy a következő öt évben is Bombicz Barbara legyen a Győri Balettiskola igazgatója, míg Németh Zsolt a Bercsényi Szakközépiskolát irányítja majd. A gyűlésen megszavazták azt is, hogy Győr megpályázza a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált.
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Bukhatja a katát, aki nem fizet időben
Csaknem 8 ezer adózót fenyeget az úgynevezett kataalanyiság megszűnése 100 ezer forintot elérő nettó adótartozása miatt. Nekik december 4-én és 5-én figyelmeztető levelet küldött...






