A mintegy 50 óvodás játékos formában tanulhatta meg a közlekedés alapszabályait, a legügyesebbek pedig KRESZ tesztlapok kitöltésével adhattak tanúbizonyságot megszerzett tudásukról. A felállított KRESZ mobil parkban gyakorolhatták az elméletben elsajátított ismereteiket, a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait. Haladásukat az út szélén felállított jelzőtáblák segítették. Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője elmondta, a cég számára mindig is fontos volt, hogy társadalmileg felelős vállalatként működjenek, ezért is szervezték meg a közlekedésbiztonsági napot a kicsiknek, ahol sok fontos információt megtanuhattak.
A közlekedésbiztonsági nap zárásaként, apró ajándékot kaptak a részt vevő gyerekek, akik a szervezők reményei szerint, tudatosabban és figyelmesebben közlekednek majd a jövőben.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.09.02.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Egyelőre hiányzik az az egységes állami szabályozás, amely alapján megkezdődhetne a győri utakba épített, azbeszttartalmú zúzottkő eltávolítása.
Átadták a...






