Magyarországon még mindig nem beszélhetünk közlekedési morálról. Általános katasztrófához lehetne hasonlítani néha az állapotokat. Alapvetően türelmetlenek vagyunk, mindig sietünk valahová (legtöbbször munkába, vagy iskolába, vagy onnan haza). Ez pedig tökéletesen meglátszik azon, hogyan is kezeljük a szituációkat az utakon. Tőlünk nyugatabbra megszokott közlekedési stratégia az úgynevezett fésűs elv, amit itthon rettentően ritkán, vagy egyáltalán nem használunk. A nagyobb dugókban pedig pont emiatt állunk akár sokkal többet is.
A gyalogátkelő helyeken mindig a gyalogosnak van elsőbbsége. Legalábbis elvben és a KRESZ-ben, hiszen a gyakorlatban ezt nem nagyon sikerül teljesíteni. A Pálffy utca sarkán, a pékségnél lévő zebrán például igen sokszor életveszélyes az átkelés. Az arra járók közül többen is azt mondták, hogy az autósok nagy sebességgel veszik be a kanyart, és sokszor nagyon az utolsó pillanatban tudnak csak megállni. Így pedig csak egy hajszálon múlik, hogy nem történik komolyabb baj. Persze ez is kétélű probléma, hiszen olykor a gyalogosok is rosszul mérik fel a helyzetet.
A követési távolság be nem tartása is súlyos gond. Biztosak vagyunk benne, hogy nem csak minket próbáltak már villogva, közvetlenül az autónk hátuljában haladva félreállásra késztetni, még akkor is, ha az adott útszakaszon a megengedett legmagasabb sebességgel haladtunk.
A motorosok és biciklisek sem mindig tartják be az utakon, amit kötelező lenne. Találkoztunk már körülnézés nélkül kikanyarodó bicajossal, vagy száguldozó, a sebességhatárokkal nem törődő motorossal.
Természetesen egyáltalán nem akartunk általánosítani, nem azt mondjuk, hogy mindenki rosszul közlekedik, mindenki ideges és türelmetlen. Ezzel csak arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy jobb lenne, ha kicsit óvatosabbak, türelmesebbek és körültekintőbbek lennénk az utakon. És ez nem csak egy unott frázis, hanem egy igazán megfontolandó javaslat, amit ha sikerül alkalmaznunk, élhetőbb lehet a mindennapi közlekedés.
