Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Kultúra

Közös nevező

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Környezetünk és a természet ihlette azokat a képeket, amiket az Óvárosi Alkotócsoport tagjai bemutattak a közönségnek. A művészek egy család tagjai, nézőpontjuk azonban különböző, elmondásuk szerint közös kiállításuk ezért is nagyon különleges.

 

Az eseményen Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere hangsúlyozta: a fényképek művészi értéke abból fakad, hogy rohanó világunkban lehetőséget nyújt arra, hogy egy pillanatra megálljunk és elgondolkodjunk az üzenetükön.

 

Az ünnepélyes megnyitón Jakab Erzsébet, az intézmény vezetője elmondta, fontosnak tarja, hogy a művelődési ház megjelenési lehetőséget biztosítson a helyi művészeknek, akik támogatására a jövőben is számíthatnak majd.