Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A L'Art Fest keretében ünnepelt a 30 éves Lámpás'92 Alapítvány és a 25 éves ÉTA Országos Szövetség.

Annak idején Gödről indult a Lámpás, amely ma 19 önálló intézményben, családias környezetben, emberléptékűen lát el értelmi fogyatékossággal élőket, foglalkoztatási, képzőművészeti programokat szervez, családok átmeneti otthonait támogató szolgálatokat lát el.

Az alapítvány talán az egyik legnehezebb feladatot választotta – mondta a rendezvényen Fülöp Attila államtitkár. – A gyermekvédelem és a fogyatékosság ügyét ötvözi, és mindkettő olyan munka, olyan hivatás, amit abba lehet hagyni a nap végén, de befejezni soha.

Legalább ennyire fontos a foglalkoztatás és az alkotás összekapcsolása, hiszen olyan értékteremtő munkát lehet adni, amivel mindenki hasznosan, értéket teremtve tud foglalkozni, és amit a társadalom többsége is lát. Ezért indította el a kormány az "Érték Vagy!" kezdeményezést.

Varga Zoltán, az alapítvány elnöke arról beszélt, hogy az idei évben sikerült Kemencén megvásárolni egy ingatlant, ahol lakóotthont nyitnak, továbbá egy üres építési telket, ahova képzőművészeti központot terveznek, és Valkón is újabb lakóotthont tudnak majd nyitni.

Papp Ágnes, az ÉTA Országos Szövetség elnöke a születésnap kapcsán felidézte, hogy a szakmai konferencia mellett fontosnak tartották, hogy "mindenképpen legyen egy fesztivál hangulatú buli, ami kifejezetten azoknak az embereknek szól, akik valamilyen vonatkozásban kapcsolatban vannak a Lámpással".

Az ünnepi eseményen adták át az alapítvány és a ParaArt Nemzetközi Egyesület által évente kiírt tehetségkutató program díját. A Kárpát-medencét átfogó kiírás idei díjazottja a Marosvásárhely mellett élő Gazda Éva.

/Nyitókép: archív, Lámpás 92 Alapítvány Facebook-oldala/