Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Közösségi házat építettek

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elkészült az új Közösségi Ház Dunakilitin. A 110 millió Ft-os beruházás több mint felét pályázati pénzből finanszírozta a falu. A mostani épület a régi iskola és Falumúzeum helyén áll. Az intézmény adottságainak köszönhetően, már alkalmas a közösségkovácsoló szerep betöltésére.

Az épületben kapott helyet a könyvtár is, ahol az olvasás mellett, internetezésre is van lehetőség. A közösségi ház jól felszerelt számítógépparkkal rendelkezik. Az épület elég nagy, vannak még kihasználásra váró terek. – mondta el Szokoli Sándor, Dunakilit polgármestere.

A pályázat része volt, az energetika fejlesztés is. Ennek megfelelően az épületre napkollektorok kerültek. A közösségi ház körüli területet is szeretnék hasznosítani. A jelenleg zajló parkosítás után, a falu szabadtéri rendezvényeinek ad majd otthont.