Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Köztársasági elnököt jelöl az MSZP

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győrben tartott sajtótájékoztatón Molnár Gyula, az MSZP elnöke történelmi pillanatnak nevezte a mostani időszakot, hiszen úgy vélik a kormány már háromszor bukott el a néppel szemben. Először a boltzár, majd a földnépszavazás, most pedig az olimpia miatt. Ennek köszönhetően egységesedik az ellenzék és ők is nagy reményekkel folytatják a megkezdett munkájukat.