Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Külön is elvihető a vagyon

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A meghirdetett vagyontárgyakra vagyoncsoportonként lehet ajánlatot tenni, de elsőbbséget élvez az, aki a teljes meghirdetett vagyontömegre tesz ajánlatot, másodsorban aki a Kapuári Hús Zrt. vagyonelemeire együttesen tesz ajánlatot. A pályázatok benyújtási határideje július 25. dél.

A tavaly ősszel leállt üzemet működtető Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát ugyanazon az áron hirdették meg, mint áprilisban: utóbbi irányára nettó 1 milliárd 611 millió forint, amiből a működéshez szükséges berendezések 595 milliót tesznek ki. A részvénytársaság tulajdonában lévő, annak telephelyén lévő Kapuvári Bacon Kft. eszközeit 452,3 millió forintért hirdették meg.    Jelezték: a felszámolók megfelelő ajánlat hiányában a pályázatot eredménytelennek nyilváníthatják és új pályázatot írhatnak ki. Ha a megfelelő ajánlott árak közötti legfeljebb 10 százalékos eltérés mutatkozik, az ajánlattevők között nyilvános ártárgyalásra kerül sor.    A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a felszámolást. A Kapuvári Hús Zrt. szeptemberben állt le, felszámolását októberben rendelték el. Azóta mindkét társaság elbocsátotta alkalmazottait.    A december eleji hitelezői tájékoztatón az hangzott el, hogy a dolgozók járandóságának teljes kifizetésére akkor van matematikai esély, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit. Ezen felül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartanak nyilván. A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben. Ehhez járul egy első fokon megítélt, de a fellebbezés miatt nem jogerős, másfél milliárdos adóhatósági bírság.    Április elején hirdették meg először a két társaság vagyonát, de a május 3-i határidőig nem érkezett azokra ajánlat. Pár héttel korábban a tízezres rábaközi Kapuvár polgármestere az MTI-nek elmondta: korábbi tervei ellenére az önkormányzat mégsem száll versenybe a vagyonért.    Hámori György (Fidesz-KDNP) elmondta, előkészítették pályázatukat, de a munka eredményeként kiderült: a gyár működtetéséhez forintmilliárdokra volna szükségük, ekkora összeget pedig nem tudnak előteremteni.    A GyőrPlusz városi portál pénteken arról számolt be: a cégbíróságként is eljáró megyei törvényszék időközben hozzájárult a felszámolási eljárás időtartamának meghosszabbításához.

(MTI)